Sárbogárdi Múzeum Egyesület

Nevezetességek

Községi kisded óvó

Községi kisded óvó

A városi kisdedóvó, közismert nevén Mariska néni óvodájának megépítésével Vargha István ács vállalkozót bízta meg 1902-ben a községi elöljáróság. Területet az Erzsébet téren (ma Hősök tere) biztosítottak az óvoda számára. 1903. április 1-jétől nevezték ki a megnyílt óvodába óvónőnek Petrik Máriát. Ő lett a gyerekek kedvelt Mariska nénije, s róla nevezték az óvodát „Mariska néni óvodájának”. Az óvoda nem tudott egész évben működni. Télen alig volt gyerek az intézményben. Mariska néni az óvoda hátsó udvarában disznókat tartott. Gyakran az óvodásokkal együtt morzsolták a kukoricát az állatoknak. Ebben az épületben működött a háború után a községi majd városi óvoda 2007-ig. Ekkor az apadó gyermeklétszám miatt az óvodát bezárták, az épület hasznosítása körül vita bontakozott ki, felmerült a lebontása is. Szerencsére nem így történt, s a Városrehabilitációs Program keretében uniós pályázatból átalakították az épületet, itt kapott helyet 2014-ben a Madarász József Városi Könyvtár. 

Támogasson minket!

Amennyiben egyetért Egyesületünk kultúra pártoló és ápoló tevékenységével, s szeretné, hogy Sárbogárd emlékeit méltó helyen őrizzük és mutassuk be, támogasson bennünket adója 1 százalékával!

A Sárbogárdi Múzeum Egyesület adószáma: 18003644-1-07

Köszönjük a segítségét!