Korona vendéglő
Az 1900-as évek elején már állt a Magyar út sarkán Lang Mihály beszálló vendégfogadója. Az átutazó vendégek itt megszállhattak, ehettek, ihattak. Az étterem és kocsma mellett a társasági élet központjává az tette ezt a helyet, hogy volt különterme, nagyterme színpaddal, ahol színi előadásokat tarthattak, s rendezhettek benne társasági esteket, szüreti mulatságot, vasárnaponként billiárdozhattak, kuglizhattak a férfiak. A háború után államosították a vendéglőt. Egy ideig a mostani éttermi részben Berényi Antal gyógyszertárat nyitott, a kocsmát az ÁFÉSZ üzemeltette. A nagyteremből mozi lett, amit a Fejér Megyei Moziüzemi Vállalat működtetett. A rendszerváltás után Domján János vásárolta meg az épületegyüttest. Szépen felújította, kialakított benne szállodai szobákat, korszerű melegkonyhával felszerelt éttermet és vendéglőt nyitott. Sajnos a szállóvendégek fogadása mára megszűnt. A mozi helyén a Domján féle pékség működik több automata sütőkemencével.