Goldner-villa
A járási-városi közigazgatási szervezet kiépülésének eredményeképpen csendőrlaktanya volt
az épületben. A csendőrség átszervezésekor Sárbogárdól ideiglenesen elkerült a csendőrőrs, s
ekkor az épületet Goldner Mór járási körorvos vásárolta meg 1903-ban. Goldner Mór ekkor
kezdte magánpraxisát a településen 28 évesen. Az épületet saját ízlése szerint csinosította,
udvarát parkosította.
A községi orvos hamarosan tekintélyt szerzett magának, 1920-ban a Sárbogárdi Torna Club
elnökségi tagja volt Salamon György főjegyző és Kenessey Gyula főszolgabíró társaságában.
Az izraelita hitközségnek két ízben is elnökévé választották. Kezdeményezésére indult el a
településen az artézi kutak fúrása.
Nyugdíjazása után néhány évvel ő is a Sárbogárdról elhurcolt zsidó közé került. Ám
Auschwitzba nem érkezett meg, ugyanis a visszaemlékezések szerint feleségével együtt
megmérgezte magát a vonatúton.
A Goldner-villából a háború után szükséglakásokat alakítottak ki. Itt lakott a tragikus sorsú
Soretz család háborús traumát szenvedett fia, a település jellegzetes figurája, Soretz Endre
(Pubi) is. Az épületet 1992-ben alakították át hajléktalanszállóvá.